Az angoloknak sem kegyelmeztek: a DAC után a kupagyőztest is elmeszelték

Aligha érte őket váratlanul a döntés.

Aligha érte őket váratlanul a döntés.
Angliában a legrosszabbtól tartanak, és már felkészültek arra az eshetőségre, ha számukra kedvezőtlen döntés születik.
Két héten belül minden eldől.
Nehezen emésztik a határon túl: lemarad a Konferencia-ligáról a DAC, hivatalos fellebbezést nyújt be a klub.
Valószínűleg mindketten ott lehetnek majd.
Hárman is csak pacsit kaptak.
A török himnusz kifütyülése és a pirotechnikai eszközök használata miatt kaptuk a büntetést.
A nagykárolyi születésű Kovács István fújja majd a sípot az Inter–PSG fináléban.
Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke szerint a körülmények messze Olaszországban a legrosszabbak a nagy futballországokat tekintve.
A megújult lebonyolításnak és a sztárrangadóknak köszönhetően minden eddigi várakozást felülmúlt a BL nézettsége a csatornán.
Az UEFA ismét azt fontolgatja, hogy változtat a BL lebonyolítási rendszerén.
Akár másképp is alakulhatott volna az Arsenal elleni visszavágó, ha a spanyol csapat az első félidőben, még 0–0-s állásnál büntetőt rúghat.
Az UEFA elnöke egy belgrádi sajtóértekezleten érintette a kérdést.
Az UEFA belgrádi tisztújító közgyűlésén dr. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét nevezték ki az Európai Labdarúgó Szövetség kincstárnoki posztjára.
Négy Real Madrid játékos ellen is eljárást indított az UEFA.
Megint jól megbüntették a Fradit, miközben a felfüggesztett ítélettel érkező hollandok olcsón megúszták a vandálkodást.
A Fradi számára nemcsak a továbbjutás, hanem hétszázmillió forint is a tét.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek sorsolásán a Nemzetek Ligája-osztályozós válogatottjai automatikusan négycsapatos csoportokba kerülnek.
Hosszabbítanának vele.